A Megszálló Tőzike

Ma nagyon rosszul keltem (melegfront), úgyhogy vissza is aludtam, 11-ig, pedig igazán lenne dolgom.
Álmodtam.
Manó voltam – ember nagyságú manó a Mamám lakásában, és ember nagyságú – és ember alakú – trollok akartak megenni (a trollok manókat esznek, ez tudott). A volt iskolámban voltam, ahol az egyik teremben filmvetítés volt, és akkor jöttem rá, hogy engem valójában meg akarnak enni.
Ekkor manóbarátaimmal menekülni kezdtem, egy városba, ami nagyon hangulatos volt. Persze repülve – legalábbis néhány méterre a talajtól, a levegőben úszva-suhanva menekültem, csak néha kellett elrugaszkodnom (egy lovaskocsit simán leelőztem).
A trollok alakváltók, ez tudott. És valahogy mindig utolértek, vagy a trollcimboráiknak szóltak. Egy troll nőnél pedig teáztunk, de ő is csak arra várt, hogy megehessen (persze, mivel alakváltó volt, nem tudtuk, hogy troll).
Aztán mikor elmenekültünk, na akkor jött a lovaskocsi, aminek szintén troll gazdája volt (érdekes arcú parasztlegénynek nézett ki, világosbarna hajjal, bamba szemekkel, és a lovak is bambák voltak). A pusztában mentünk (én suhantam a levegőben), nagyon szép volt egyébként.
Meg arra is rájöttem, hogy a kocsikkal telezsúfolt utcájú városkában (talán Veresdzsindzsa volt) nem olyan könnyű suhanni, mert nem férsz el a kocsiktól (nem tudok nagyon magasan suhanni sajnos, viszont nagyon szeretek).
Egyszer lefelé is suhantam a hegyoldalon, de a g hatott rám, úgyhogy nekiálltam fékezni, először mint görkorival, majd mint síeléskor.
Azért nem kaptak el. Felébredtem.

Vásárolni. A piacon. Jó sok mindent vettünk. Aztán bementem a műhelybe, amikor hazajöttünk, mert Anya hagymát kért, aztán meg is lepődtem, mert a műhely padlója egy erdő talajához hasonlítható – Anya valamiféle ajtódíszt szeretne csinálni, úgyhogy gyűjtött hozzá a Dunaparton leveleket (meggyanúsítottam, hogy egy egész fát kopaszított meg, de azt mondta, nem). Egy jó kupac azért. Kíváncsi vagyok, lesz-e belőle valami.

Most meg már muszáj lesz ennem is, meghívásokat szívesen fogadok (mérgezett almát nem kérek, köszönöm).

És bocsi, hogy leszedtem, de valahogy átgondolva nem éreztem oda valónak.
Persze megvolt az eredméyne, mert Csepi eljött énekelni, meg mégegy(!!!) fiú, persze ez már nem az én érdemem, és Csepi hozott két lányt is. Hát… ha maradnak, biztos jobb lesz ez, mint a tavalyi.

Itt meg az ének:

UPDATE: HÁROM fiú van!!!:)

Idió és Ludmilla

“Az álommanó hintsen a szemedre álmot,
Ne kukkold a szürke és rideg világot,
Aludj, aludj, ALUDJÁ MER MEGDÖGLESZ!”

(klementín népdal)

Ma az orrom előtt ment el a busz, úgyhogy másikra szálltam. Így hazafelé tudtam a Dunaparton jönni, ahol voltak madarak, és más nem. Egy fán üldögéltek és csiperegtek.
Leültem egy padra mandarint enni a parton, és odaúsztak elém a hattyúk – azt gondolták, hogy kenyeret eszem. Aztán mikor észrevették, hogy nem, csalódottan továbbálltak.
Csak az út vége felé találkoztam két horgásszal. Meg egy varjúval.

Egyébként nagyon érdekes, hogy a kisdunapartvédők kihelyeztek szemeteseket a Dunapartra, mégis láttam széthajigált alumíniumsörösdobozokat (nem, nem hoztam el Neked!). És ez azért elég szomorú.

Meg ez is.

18:11 [equilibryum] Helo,budapesti avgy?
18:11 [Ubojka] szia
18:11 [Ubojka] igen
18:11 [equilibryum] en is
18:11 [equilibryum] csaj vagy?
18:11 [Ubojka] nem
18:11 [equilibryum] minden arra utal bazzeg
18:11 equilibryum befejezte a beszélgetést.

Asszem ezért nem chatelek. Csak témát kerestem.

Tegnap látomásom volt – találkoztam az Istennővel. Aztán megebédeltünk. Aztán elkísértem egy órájára, csak hogy megnézzem, milyen is az a BGF – a szép külső és hírnév alatt a falak mállanak. Egyébként szerintem az ELTE TTK-val építészetileg nagyon jól jártam.

Szóval beültünk a terembe, ahova bejött a tanár, és még el sem kezdődött az óra (és nem csináltunk egyébként semmi zavaró dolgot, pl. nem beszélgettünk, csak valószínűleg látta, hogy elől voltak a színes tollaim, amiket felajánlottam az Istennőnek – mert én szoktam órán színes tollakat használni, de erről asszem máskor…), máris megkérdezte, hogy “Mit szórakoztok ti ott? Olvasd fel, hogy mit jegyezeteltél eddig! (ezt nekem mondta, aki nyilvánvalóan semmit, mivel minek is jegyzeteltem volna, ilyenkor nem szeretek, úgysem veszem elő sose) Látom semmit! Milyenek ezek a mai diákok! Sajnos elveszett a lelkesedés!” (egyébként a saját óráimon szoktam jegyezetelni és lelkes is vagyok:)). Persze nem mertem neki mondani, hogy bocs öreg, nem járok ide, még kidobott volna az óráról…

… de ez akkora rizsa, hogy hihetetlen! És nagyon örülök neki, hogy az ELTE-t választottam, ami nehezebb, de legalább érdekes.

Aztán beszélt, csak beszélt, és beszélt, néha angolul, mert nem jutottak eszébe a megfelelő magyar kifejezések, néha szidta a diákokat, meg a rendszert, néha meg üvöltözött a hallgatókkal. Kiderült, hogy egy kis faluban élt, ahol Csoszi sokat dudált, és ahol Csoszit a tanárnéni psziochológiailag leszoktatta a dudálásról.

Aztán megkérdezte, hogy én ugye a Csilla vagyok-e, az Istennőről pedig meggyőződéssel állította, hogy ő az Éva. Azért élménynek élmény volt. És bosszúból az Istennő bejön velem egy talajtan előadásra (előre örülök).

Aztán mikor hazaértem, Anya azt mondta, hogy jó lenne ha segítenék a kutyát állatorvoshoz vinni, úgyhogy segítettem is, viszont Anya elveszette a kocsi távirányítóját, az AutóRiasztó (AR) beriasztott sokszor – mondjuk úgy, hogy szirénázva mentünk végig a Dunaparton az állatorvos felé – meg vissza. Most vagy azt hitték, hogy rendőrök vagyunk, vagy csak nem érdekelte őket (a lakosokat) az egész.

Aztán ennyi.

Ja igen. SZar Idő van, és sötét.

Anyukám azt mondta, hogy a vombatot úgy lehet elaltatni, hogy háromszor az orrára fújunk.
Ezekszerint ha valakinek háromszor az orrára fújunk, és nem alszik el, az nem vombat.
Lehet, ha majd egy gyanúsan vombatszerű alak jön szembe, kipróbálom.
Ja igen, a Zoknin már kipróbáltam. Ő nem vombat.

Egyébként a vombat volt az első olyan állat, amiről én előbb szereztem tudomást, mint Anya.